95 éve

1929. február 28. Csíkszeredában született Gál Elemér író, újságíró, szerkesztő, tanár, pedagógiai szakíró.

Zsögöd szülötte, a csíkszeredai gimnázium neveltje. A középiskolát 1948-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos oklevelet szerzett. Középiskolai tanárként kezdte pályáját Szatmárnémetiben. Szilágyi Domokos a tanítványa volt, A költő életei című antológiában írt Szilágyi Domokos diákéveiről. Módszertani, nevelési írásai, cikkei a Tanügyi Újságban és a Szatmári Hírlapban jelentek meg. A Babes-Bolyai Tudományegyetem megbízásából szakfelügyelőként dolgozott. Pedagógusként több tanulmány szerzője volt, a Beszéd és íráskészségfejlesztés című pedagógiai gyűjteményben szerepelt. (1956). A szatmári Friss Újságban jelentette meg riportjait és elbeszéléseit. Számos színdarabot, mesét dramatizált. 1990-től a Szamoshát című szépirodalmi lap főszerkesztője lett. A Hármashatár Irodalmi Társaság alapító tagja volt. Egerbe 1994-ben költözött, a Heves Megyei Hírlap munkatársaként dolgozott. Riportjai, novellái mellett több könyvet is írt. Héthavas című regénye, amelyet őstörténeti hitregénynek nevezett, 2006-ban jelent meg (Grafotip Kiadó). A Szent György Lovagrend lovagja és a Vitéz Rend tagja volt. (Egerben halt meg, 2007. május 31-én).

180 éve

1844. február 17. Csekefalván született  Kézdiszentléleki  Kozma Ferenc, pedagógus, művelődésszervező, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 

Gyakorlati pedagógusi munkásságával és közéleti, publicisztikai tevékenységével egyaránt szűkebb pátriája, a Székelyföld és Erdély tanügyének és közművelődésének előmozdítója volt. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri, majd a kolozsvári unitárius gimnáziumban végezte. 1867-ben szerezte meg lelkészi oklevelét Kolozsváron.  1867–1868-ban a jénai, 1868–1869-ben pedig a heidelbergi, illetve 1869 tavaszától a zürichi egyetemeken folytatott bölcseleti és pedagógiai tanulmányokat, egyúttal beutazta a Német Birodalom és Svájc egyes vidékeit. 1869-ben a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban tanáraként, német és görög nyelv valamint a klasszika-filológiát tanított. 1870-től az akkor létesített székelykeresztúri Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet tanáraként oktatott magyar irodalmat, történelmet és földrajzot. 1873-ban a tanítóképző igazgatójává nevezték ki, s 1886-ig vezette az intézményt, egyúttal a pedagógia tanára volt. 1886-tól 1904-ig Kolozs vármegye tanfelügyelőjeként tevékenykedett, ezzel párhuzamosan 1892-től a kolozsvári unitárius gimnázium felügyelő gondnoka is volt.1904-ben nyugdíjba vonult, de még 1912-ig ellátta az Eötvös-alap (a magyarországi néptanítók alapítványa) kezelésében álló kolozsvári Tanítók Házának gondnoki feladatait. A nevelés módszertani kérdéseivel is foglalkozott, több pedagógiai füzete, számtalan tanügyi cikke jelent meg, többek között a Keresztény Magvető, a Család és Iskola és a Kolozsvár című folyóiratokban. Pedagógusi hivatásával párhuzamosan szerteágazó közéleti-közművelődési tevékenységet fejtett ki. Kivette a részét felekezete és egyháza közművelődési tevékenységéből is. Első alelnöke volt az 1885-ben Kolozsváron alakult unitárius Dávid Ferenc Egyletnek. Szűkebb pátriája közművelődési viszonyainak javításáért publicistaként is sokat tett. Több ilyen tárgyú cikke és írása mellett pályadíjat nyert A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota címmel 1879-ben nyomtatásban is megjelent munkájával, amelyben a Székelyföld gazdasági és kulturális felemelkedésének lehetőségeit veszi számba a régió felzárkóztatását szem előtt tartva javító célzatú ajánlásokat tett a földbirtok-politika, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, az oktatás- és a művelődésügy megreformálására. Népszerűsítő munkássága is jelentős volt, tanulmányokban írta meg az Erdélyi Unitárius Egyház nagy alakjainak életrajzát, s nevéhez fűződik Brassai Sámuel életművének népszerűsítése is. Ipolyi Arnold hatására foglalkozott a magyar őshit kérdésével, népköltészeti alkotásokat és hiedelemanyagot gyűjtött a székelység körében. Akadémiai székfoglalója: Mythologiai elemek a székely népköltészet- és népéletben. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1882.(Kolozsváron halt meg, 1920. május 12-én).

90 éve

1934. február 15. Győrben meghalt  Kölönte Béla helytörténész, író.

A középiskolát a nagyszebeni Theresianum intézetben végezte, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett 1907-ben. Történelem–földrajz szakos tanárként Gyergyószentmiklóson tanított, 1909-ben iskolája állami főgimnáziummá alakult át, őt is gimnáziumi tanárrá minősítették. 1910-ben a karánsebesi állami főgimnáziumhoz került. 1920. március 29-étől kezdve a győri állami reáliskolában folytatta tanári működését. Fiatal tanárként kezdett írni. Fővárosi és kolozsvári folyóiratokban, lapokban közölték írásait. A gyergyószentmiklósi főgimnázium tanáraként megírta Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig (...tekintettel a nemzetiségi kérdésre) című munkáját (Gyergyószentmiklós, 1910), hasonmás kiadásban 2002-ben jelent meg a gyergyószentmiklósi Mark House kiadónál). Könyvében a székely törzsanyag mellett az örmény és román lakosság múltjával is foglalkozik. A mai olvasó számára is fontos ismereteket nyújt az 1900-as évek eleji Gyergyóról. Másik önálló munkája a Székely nagyjaink (Gyergyószentmiklós, 1924). Elbeszéléseket, valamint ifjúsági regényt is írt, tanárként számos tankönyv bírálatát végezte el hivatalos megbízásra. (Csíkrákoson született, 1883. október 9-én).

30 éve

1994. február 5-én Kolozsváron meghalt Nagy Borbála regény- és színműíró, műfordító.

Szülővárosában, majd a kolozsvári Marianumban tanult, Csíkszeredában érettségizett (1922). A budapesti egyetem bölcsészkarán kezdte meg a német-francia-filozófia szakot, a bukaresti egyetemen szerzett tanári diplomát 1927-ben. Konstancán (1927–29), majd Caracal leánylíceumában tanított. 1934-től sikerült szülővárosa leánygimnáziumában katedrát kapnia. 1941-től nyugdíjazásáig (1959) különböző kolozsvári iskolákban volt nyelvtanárnő. A Zeng az erdő című történeti drámájával (Csíkszereda, 1935) elnyerte az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház közös pályázatának II. díját. A szépasszony leánya című történelmi drámáját 1947-ben sikerrel mutatta be a kolozsvári Magyar Színház együttese. Több színdarabot is írt, amelyeknek egy része az 1960-as években a Művelődés című folyóiratban jelent meg. A Xántus-völgyi ütközet című kisregénye (Kolozsvár, 1938) az 1694-es csíki tatárdúlás eseményeinek irodalmi feldolgozása.

Több évtizedes szünet után jelentek meg nagy tárgy- és korismeretről tanúskodó történelmi regényei: A csíki boszorkány (Bukarest, 1974); a Homérosz nyomán alkotott Trójai Kasszandra (Kolozsvár, 1979); továbbá az Őrült Johanna (Koloszvár, 1981); Claudia (Kolozsvár, 1984); Theodora császárnő (Kolozvár, 1994); A vén kapitányné (Csíkszereda, 1996). A regények cselekménye rendszerint egy-egy híres-hírhedt női főszereplő köré szövődik, a szerző végső soron mindegyikben önmagát keresi. Halála után több kötetre való kézirata maradt hátra: regények több változatban, novellák, számos színdarab. A székelyek története című munkája is kéziratban maradt.

( Csíkszeredában született 1904. augusztus 2-án).

195 éve

1829. február 3. Székelylengyelfalván született Orbán Balázs etnográfus, geográfus, történész, közíró és politikus.

Régi udvarhelyszéki székely családban született, apja Orbán János, a francia háborúk katonatisztje, anyja Knechtel Eugénia, német-olasz (vagy görög) családból származott. A székelyudvarhelyi középiskolai tanulmányok után családja révén 1846-ban Konstantinápolyba, majd Kis-Ázsiába, Palesztinába, Szíriába, Egyiptomba, Görögországba utazott. Keleti élményeit később Utazás keleten címmel jelentette meg. 1849-ben szabadcsapatot szervezett a magyar haza támogatására. 1849-től 1852-ig Kossuth Lajos környezetében élt, majd Londonban,  1853-tól pedig Jersey, majd Guernesey szigetén Victor Hugo társaságában töltötte éveit. 1855-59 között Konstantinápolyban tartózkodott. 1859-ben visszatért Erdélybe, 1870-től országgyűlési képviselő volt. 1862-től 1868-ig mintegy ötszáz székely községet járt be, jegyzeteket, fényképeket készítve élete főművéhez, az 1868-tól 1873-ig hat kötetben megjelentetett A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (I–VI. köt. Bp., 1868–1873) című munkájához. Mint a fényképezés hőskorának szereplője Orbán amatőr fotósként műhelynyi fotófelszerelését a hátán cipelve gyalogszerrel járta be Udvarhely, Csík, Háromszék hegyeit-völgyeit, falvait és városait. Úttörő szerepe volt Erdélyben a tudományos és irodalmi célokat szolgáló fotódokumentációk készítésében. Nemcsak a Székelyföld természeti, geológiai körülményeit rögzíti, hanem megírja történetét (gazdaság-, politika-, közművelődés-, egyház-, közigazgatás- és hadtörténetét is), népeinek életmódját, és kifejti fejlesztési javaslatait. Könyve hozzájárult a székelyek történeti tudatának erősödéséhez, és máig nélkülözhetetlen, értékes, tudományos forrás. A Székelyföld valóságos enciklopédiáját alkotta meg, amely máig nélkülözhetetlen, értékes tudományos forrás.

1887-ben az MTA levelező tagjának választotta. Székfoglaló beszédét A székelyek származásáról és intézményeiről címmel tartotta. Családi birtokán, Szejkefürdőn temették el. A síremlékét 1921-ben készítették, 1969-ben új síremléket állítottak neki. A sírja felé vezető utat székely kapuk sora őrzi.

Művei: Utazás keleten. I–VI. köt. Kolozsvár, 1861.; Kelet tündérvilága vagy Szaif Zülizám . Kolozsvár, 1864, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. I–VI. köt. Bp., 1868–1873.; Torda város és környéke. Bp., 1889.

(Budapesten halt meg, 1890. április 19-én).