Keres
2023. december 09., szombat, Natália
Magyar
 

40 éve

2023 MáJ
21

1983. május 21. Brassóban meghalt Kurkó Gyárfás regényíró, publicista, közéleti személyiség.

1983. május 21. Brassóban meghalt Kurkó Gyárfás regényíró, publicista, közéleti személyiség. Alapító tagja volt az Országos Magyar Párt ellenzékéből 1934-ben létrehozott Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ), amelynek Brassó megyei, majd országos elnöke is volt. Részt vett az ún. Vásárhelyi Találkozón (1937). Gazdasági jellegű kezdeményezésekkel, javaslatokkal igyekezett az erdélyi magyarság felemelkedésének ügyét szolgálni. A MADOSZ az ő elnökletével illegálisan folytatta tevékenyégét. A háború után, 1944 októberében, javaslatára a MADOSZ kiszélesült, Magyar Népi Szövetség néven. A szervezet elnöki tisztét 1947-ig töltötte be. Az egypártrendszer kialakulásának idején félreállították a politikai életből. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték. 1964-ben szabadult, 1968-ban rehabilitálták, a közéletbe azonban nem tudott többé bekapcsolódni. Publicisztikai írásait a kolozsvári Világosság, a Falvak Népe, az Utunk, valamint a brassói Népi Egység közölte. Az utóbbinak alapítója volt 1944-ben, és 1947-ig felelős szerkesztője. Jelentős irodalmi alkotása, a Nehéz kenyér című önéletrajzi regénye 1949-ben jelent meg, a csíki falusi szegénység életének hiteles rajzát nyújtja. A szerző szabadulása után tovább írta élete történetét, ebből csak egy töredék jelent meg Inasélet, 1933 címmel a Korunk 1969/2. számában, Balogh Edgár bevezetőjével. Cikkeiből és a róla szóló írásokból összeállított gyűjtemény Kurkó Gyárfás emlékére címmel a budapesti Kossuth Kiadó gondozásban jelent meg 1987-ben, Lipcsey Ildikó szerkesztésében. (Csíkszentdomokoson született, 1909. december 2-án).



◄ Vissza
 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

DEC
26

115 éve

1908. december 26. Kászonjakabfalván született Pataki József történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora, a MTA tagja. 

Tovább ►

DEC
20

90 éve

1933. december 20. Csíkrákoson született Kosz Szilveszter, id. táncmester, koreográfus

Tovább ►

DEC
04

140 éve

1883. december 4. Betfalván született Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő.

Tovább ►

<< < 2023 DECEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost