“Fekete Vince új könyve a betegség, a halál és az elmúlás köré csoportosuló és csoportosítható versek gyűjteménye: a szerző – vagyis a lírai alany, hogy irodalomelméletileg helyesen fogalmazzunk – környezetében betegségekkel élő és elmúló szereplők, elsősorban az édesanyával kapcsolatos versek ezek, és túlzás nélkül megrendítők.”
(…) “Azért tud univerzális igényűből univerzális jellegűvé válni ez a könyv, mert mindenkinek voltak vagy vannak olyan szerettei, akik demenciával, betegséggel küzdenek, akikben csak halványan dereng fel a múlt minden szépsége, és akik a romlás tanúit szomorú emlékezésre késztetik.” – fogalmaz Nagy Koppány Zsolt író a kötetről írt recenziójában.
(Forrás:Nagy Koppány Zsolt: Az elmúlás felé tartó ember krónikája Magyar Nemzet, 2022. 05.05)
A költő egy beszélgetésben így vallott arról, hogy miért fontos számára ez a téma:
„Hozzám nagyon közeli embereken keresztül vagyok érintett ezekben a történetekben. Akiket nagyon szeretek vagy nagyon szerettem, mert már nem élnek. Hogy meg tudjam írni őket, át kellett élnem, éreznem a sorsukban a mély, metafizikai magányt, a megfellebbezhetetlen elhagyatottság és reménytelenség érzését, amibe ezek az emberek kerültek, és most már abban léteznek folyamatosan. (...) A halál egyik legsunyibb formája, a felejtés ellen kellett tennem – értük – valamit.”
(Forrás: Dzsubák Tamás: „A mindenség működik tovább” – Fekete Vince költővel beszélgettünk )
Fekete Vince költő, novellista, szerkesztő. 1965. április 7-én született Kézdivásárhelyen. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarán tanult. 1993–2003 között a Helikon, 1996-tól megszűnéséig az Előretolt Helyőrség, 1999-től a Székelyföld szerkesztője, 2004-től főszerkesztő-helyettese.
Költészetét számos díjjal ismerték el: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja (1996); az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005); Pro Literatura-díj (2005); József Attila-díj (2010); Bárka-díj (2012); Látó-versdíj (2014); Erdély Kortárs Magyar Kultúrájáért-díj (2016); A Romániai Írók Szövetségének díja (2016); Év Könyve-díj (MMA, Budapest) a Vak visszhang című verseskönyvért (2016).
Kötetei: Parázskönyv (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995); Ütköző (Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 1996); A Jóisten a hintaszékből (válogatott és új versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002); Lesz maga juszt isa (paródiák, szatírák, állatmesék, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2004); Udvartér (tárcanovellák, H-PRESS Kiadó, Háromszék, Sepsiszentgyörgy, 2008, bőv kiadás, Sétatér Kiadó, Kolozsvár, 2014), Védett vidék (Erdélyi Híradó–Ráció Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2010); Vak visszhang (válogatott és új versek, Sétatér Kiadó, Kolozsvár, 2015); Szélhárfa 99+1 haiku (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2016), A világ újra (Verskeresztmetszet 1995–2015; Pont Kiadó, Budapest, 2017); Szárnyvonal (Magvető, Budapest, 2018); Vargaváros (Magvető, Budapest, 2019), Halálgyakorlatok (Magvető, Budapest, 2022).
Gyermekversek: Piros autó lábnyomai a hóban (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2008; Orpheus Kiadó, Budapest, 2017), Csigabánat (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008), Ahonnan a nagy-nagy kékség (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2016). Forrás: https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA19097
Fotóalbum
