Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

XIII. NEMZETKÖZI FELOLVASÓMARATON – PILINSZKY JÁNOS – 2021

2021 FEB
23

„Pedig a halállal szemben egyedül a szeretetben bízhatunk." (Pilinszky János)

Tizenhárom éve indult útjára a nemzetközi méretűvé nőtt maratoni felolvasás, amelynek tavaly 10 országból több mint 36.000 résztvevője volt. A Nemzetközi felolvasómaraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei KönyvtárHargita Megye Tanácsának támogatásával.

Idén is meghirdetjük a közös felolvasást, remélve, hogy a megváltozott körülmények, a járvány és mindenféle megszorítás, bizonytalanság ellenére, aki olvasni szeret és évről-évre bekapcsolódott ebbe az olvasást népszerűsítő megmozdulásba,  2021-ben is megteszi. A közös felolvasás célja továbbra is ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségére, életművére, azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, melyek ma is aktuálisak és arra, hogy  kalsszikusokat olvasni  fontos, jó , együtt olvasni még jobb. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda,  Petőfi Sándor  Radnóti Miklós, József Attila  művei  után 2021.  február 23-án Pilinszky János (1921-1981) alkotásait szólaltatjuk meg, születésének  100., halálának 40. évfordulója alkalmából. 

 XIII. Nemzetközi felolvasómaraton: Pilinszky János – 2021

 


 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost