Keres
2021. január  24., vasárnap, Timót
Magyar
 
HÍREK, FELHÍVÁSOK

JAN
21

XIII. NEMZETKÖZI FELOLVASÓMARATON – PILINSZKY JÁNOS – 2021 – FELHÍVÁS

„Pedig a halállal szemben egyedül a szeretetben bízhatunk." (Pilinszky János)

Tizenhárom éve indult útjára a nemzetközi méretűvé nőtt maratoni felolvasás, amelynek tavaly 10 országból több mint 36.0000 résztvevője volt. A Nemzetközi felolvasómaraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával.

Idén is meghirdetjük a közös felolvasást, remélve, hogy a megváltozott körülmények, a járvány és mindenféle megszorítás, bizonytalanság ellenére, aki olvasni szeret és évről-évre bekapcsolódott ebbe az olvasást népszerűsítő megmozdulásba,  2021-ben is megteszi. A közös felolvasás célja továbbra is ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségére, életművére, azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, melyek ma is aktuálisak és arra, hogy  kalsszikusokat olvasni  fontos, jó , együtt olvasni még jobb. 

Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda,  Petőfi Sándor  Radnóti Miklós, József Attila  művei  után 2021.  február 23-án Pilinszky János (1921-1981) alkotásait szólaltatjuk meg, születésének  100., halálának 40. évfordulója alkalmából. Részletek: 

Tovább ►

JAN
21

HON A HAZÁBAN 2021 - A magyar kultúra napja alkalmából szervezett Hargita megyei rendezvénysorozat programja

A magyar kultúra napja tiszteletére szervezi Hargita Megye Tanácsa HON A HAZÁBAN című rendezvénysorozatát 2021. január 18-25.között. A rendezvénysorozat programja 

Tovább ►

JAN
21

Egy csöppnyi Németország – Interkulturális est a könyvtárban

A Care2Travel Egyesület partnerségben a Kájoni János Megyei Könyvtárral interkulturális estéket indított januárban. A találkozók keretében nálunk tevékenykedő külföldi önkéntesek nyújtanak betekintést saját országuk kultúrájába.
Az első alkalomra 2021. január 19-én, kedden délután 17 órától került sor a könyvtár előadótermében Egy csöppnyi Németország címmel. Két Csíkszeredában tartózkodó fiatal német önkéntes mutatta be az országot, főleg Drezda környékét, ahonnan érkeztek. A jelenlevők áttekintést kaptak dióhéjban az ország történelméről. A vetítéssel kísért előadásban a fiatalok ízelítőt nyújtottak a német kultúráról és a jellegzetes német hagyományokról, szokásokról is. Részletek: 

Tovább ►

JAN
13

A ROMÁN KULTÚRA NAPJA 2021 – Változatos programokkal készül a könyvtár

A Román kultúra napját 2010 óta ünnepeljük január 15-én, Mihai Eminescu (1850-1889) születésnapján. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2021-ben is változatos programkínálattal készült a jeles nap alkalmából, Hargita Megye Tanácsának anyagi támogatásával. A programok közt lesz online beszélgetés a multikulturalitás és interkulturalitás jegyében, nyereményjáték indítása, online kisfilm és könyvkiállítás. 

A programról részletesen:

Tovább ►

JAN
06

Töretlen olvasókedv járvány idején: a 2020-as év mérlege a Kájoni János Megyei Könyvtárban - interjú Gyulai Arthur könyvtárigazgatóval

A nehézségek és kihívások éve volt 2020 a Kájoni János Megyei Könyvtárban is, de sikerült megoldást találni a járványhelyzet okozta problémákra. Gyulai Arthur könyvtárigazgatóval a 2020-as év könyvtári mérlegéről, digitalizálásról, online szolgáltatásokról, állománybővítésről, könyvtári programokról, idei és távlati tervekről beszélgetett a Hargita Népe munktársa, Vlaicu Lajos. Az interjú a Hargita Népe 2021. január 6-án megjelent lapszámában olvasható: Töretlen olvasókedv járvány idején

Tovább ►

DEC
23

ÜNNEPI PROGRAM

A Kájoni János Megyei Könyvtár munkaközössége áldott, békés karácsonyt, eredményekben, kultúrában, könyves élményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasójának és partnerének! 

Ünnepi program a könyvtárban: 

December 24., 25.,  csütörtök, péntek: zárva

December 28., hétfő: nyitva 8-16 óra között.

December 29., kedd: nyitva 10-18 óra között. 

December 30., szerda: nyitva 8-16 óra között

December 31., csütörtök: zárva

Január 1., péntek: zárva

Tovább ►

DEC
16

OLVASÓINK FIGYELMÉBE

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy 2020. december 18-án, pénteken 12-15 óra között a terek fertőtlenítése céljából zárva tart a könyvtár.

Megértésüket köszönjük!

 

Tovább ►

DEC
10

Tanulás játékosan digitális környezetben – pályázati támogatás korszerű digitális eszközök beszerzésére

A Pro Libris Könyvtári Egyesület támogatja a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár változatos közösségi, kulturális és oktatási programjait. Az egyesület és a megyei könyvtár közös célkitűzése olyan könyvtári programokat nyújtani a helyi közösségeknek, amelyek az élményszerű, iskolán kívüli tanulás lehetőségét biztosítják a modern információs technológia és az okos eszközök használata révén. 2020-ban a Pro Libris Könyvtári Egyesület „Tanulás játékosan digitális környezetben – elszigetelt kisközösségeknek" elnevezésű pályázatával elnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 600 000 forint (7 600 lej) értékű támogatását. A megítélt támogatási összeget a Pro Libris Könyvtári Egyesület a könyvtári digitális eszközparkjának bővítésére fordította: egy új generációs, nagy teljesítményű laptopot, valamint egy 3D nyomtatót szerzett be. Részletek:

Tovább ►

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 12.30        13.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

JAN
25

65 éve

1956. január 25. Székesfehérváron meghalt Balázs András kanonok, pápai prelátus, a teológia doktora, jogtörténész.

Tovább ►

JAN
14

140 éve

1881. január 14. Gyimesfelsőlokon született Rugonfalvi Kiss István történész, egyetemi tanár. 

Tovább ►

JAN
07

95 éve

1926. január 07. Csíkszeredában született Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész.

Tovább ►

<< < 2021 JANUÁR > >>
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost