Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

Kettős könyvbemutató a Kájoni János Megyei Könyvtárban

2013 ÁPR
09

Kettős könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra várják az érdeklődőket  a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermébe, április 9-én, 17 órára. A kolozsvári  Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kiadásában 2012-ben megjelent köteteket Elekes András publicista mutatja be a csíkszeredai közönségnek. A két világháború között (1925–1940) a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóirat, a Jóbarát antológiáját mutatják be elsőként. Az antológia összeállítója, Bodó Márta, a Keresztény Szó című katolikus lap szerkesztője,  a válogatást kísérő  tanulmányában  a  folyóirat kultúrtörténeti helyét is kijelöli.

 

Bács Béla János Magammal viszlek című könyve a másik bemutatásra kerülő kötet, ugyancsak 2012-ben jelent meg, a szerző újabb verseit és rövidprózáit tartalmazza, fotói kíséretében. A kötet fülszövege szerint: “Idegenvezetés és beavatás Bács Béla János kötete. Az érzékeny szerző nyitott szemmel jár-kel a világban, hol egy hangulat, egy pillangószárny rezdülése, a közeli fenyves-rengeteg vagy egy nagyvárosi hangulat regadja meg a figyelmét, vonzza a tekintetét. Pár sorban vázolja, fényképezőgépével rögzíti a látottakat.”

 


 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost